Az orrplasztika az orr alakjának műtéti úton történő megváltoztatását jelenti. Orrplasztika akkor válik szükségessé, ha viselőjét zavarja az arc harmóniájába nem illeszkedő nagy, hosszú, kampós, széles, ferde, vagy valamely részében aránytalan orr. A probléma legtöbbször örökletes, bár csak 16-18 éves kor után jelentkezik, ritkábban szerzett, korábbi sérülés, orrcsonttörés következménye. Az orrplasztika műtétjére ált. 18 éves kor után kerülhet sor, felső korhatár nincs.
Műtét előtti konzultáció
Az orrplasztika sikere szempontjából nagyon fontos az alapos előzetes megbeszélés. Az operáló orvosnak pontosan tisztába kell lennie a páciense igényeivel, elképzelésével, a páciensnek pedig azzal, hogy a saját orrán milyen változások érhetők el, illetve ezáltal hogyan változik az arc harmóniája. Sajnos bármilyen kívánság, orrforma nem valósítható meg, a lehetőségeket az adott anatómiai sajátosságok korlátozzák. Ugyanakkor egy orron többféle és különböző mértékű változtatások is lehetségesek, egyesek előnyösebbek, mások kevésbé azok. Az orrplasztika eredményének közös tervezésében hasznos segítség a számítógépes modellezés ahol a kialakítható lehetőségeket, formákat előzetesen meg lehet tekinteni. Klinikánkon a számítógépes modellezés díjtalan! A páciensről digitális kamerával felvételeket készítünk, majd a számítógép segítségével elkészítjük a megvalósítható orrformákat. Ezek közül, egy második találkozás alkalmával, a pácienssel közösen tudjuk kiválasztani, a lehető legideálisabb alakot. A konzultáción és a modellezés megbeszélésén a páciens rokona ismerőse természetesen részt vehet. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy a modellezéssel kapott alakot 100%-osan nem, csak megközelítőleg lehet az orrplasztikával megvalósítani.
|
![]() |
![]() |
| Műtét előtt | Számítógépes modell | Műtét után |
![]() |
![]() |
![]() |
| Műtét előtt | Számítógépes modell | Műtét után |
![]() |
![]() |
![]() |
| Műtét előtt | Számítógépes modell | Műtét után |
Mi az orrplasztika lényege?
Az orrműtét lényege az orr, csontos, porcos vázának átalakítása. Teljes orrplasztikánál ez az orrcsont vésését vagy fűrészelését, majd beroppantását jelenti mely tulajdonképpen egy tervezett, irányított orrcsonttörés. Elvégezzük az orrporcok megkisebbítését íveiknek, egymáshoz való viszonyuknak megváltoztatását, és ha szükséges az orrszárnyak lágyrészeinek megrövidítését is. Részleges orrplasztikánál (ez a ritkább), a fentiek közül csak egyiket vagy másikat végezzük. Az orr bőre, ezeket a változásokat kis késéssel követi, mintegy ráfeszülve az alatta lévő új vázra. Az orrplasztikák az orrnyílás belső felszínén ejtett metszésből általában megoldhatók, így a műtét az orr bőrén heget nem hagy maga után. Ha az orrszárnyak kisebbítése is szükséges úgy az, az orrszárnyi árokban elhelyezett alig feltűnő finom heggel oldható meg. A nyílt orrplasztika, mely nagy tapasztalatot és jó manuális képességet igényel, s melyet Európában és hazánkban is kevesebb plasztikai sebész végez, dr. Csuha egyik fő specialitása. Lényege hogy az orrnyílások közötti finom metszésből az orrcsúcs bőrének felemelésével a szem ellenőrzése mellett történik a beavatkozás. Miután ez a feltárás az orrporcok alakjának művészi igényű újraformálását is lehetővé teszi, az orrcsúcs területén a leg deformáltabbtól a leg finomabbakig, minden eltérést precízen és nagyon biztonságosan korrigál. Eredményeként alig észrevehető heget keletkezik az orrnyílások közötti bőrterületen, de ez gyakorlatilag nem látható. Általában a bonyolultabb orrcsúcs korrekciókhoz, jelentősebb orrcsúcs aszimmetriák esetén, vagy nagyon előreugró, nagy orrcsúcsoknál alkalmazunk. A másodlagos vagy többször operált orrok is elsősorban ezt a feltárást igénylik.
Hogyan történik az orrkorrekció?
Az orrplasztika rendszerint altatással jár, mert az orrcsontok vésése, fűrészelése az érzéstelenség ellenére is kellemetlen lehet. A szükséges előzetes vizsgálatok, vér, vizelet, EKG klinikánkon történhetnek. Az orrplasztika időtartama 1-2 óra. A műtét után az orrnyílásokba impregnált tampon kerül, az orrhátra pedig gipszrögzítés melyet az arcon ragtapaszcsíkokkal rögzítünk. Az első éjszakát a klinikán töltik a páciensek, de reggel a tamponkivétel után már távozhatnak. Fájdalom ált. nincs, kellemetlenséget az okoz, hogy az első éjszakán a tampon miatt csak a szájon keresztül lehet levegőt venni.
![]() |
![]() |
![]() |
| Műtét végén a kötés felhelyezése előtt | Ragasztócsíkos kötés | A műtét után a gipszrögzítéssel |
Műtét utáni tudnivalók:
A gipszrögzítés a csontszerkezet megbontásának mértékétől függően 5-12 napig szükséges. Ezen idő alatt otthoni pihenést javaslunk, annál is inkább mert a szemhéjakon rendszerint kialakuló véraláfutás, esetleg duzzanat miatt a megjelenés rendkívül előnytelen. A véraláfutás felszívódási ideje kb. Két hét. Ennek felszívódása jegeléssel gyorsítható. Jegelésre gyógyszertárakban vagy kozmetikai cikkeket forgalmazó szakboltokban kapható szilikonos tömlőt javaslunk. Ezeket célszerű a műtét előtt beszerezni, majd a műtét napjától kezdve 4.-6. napig, óránként-kétóránként 20-25 percig, az orron átfektetve a szemekre helyezni. Az első napokban a pihenés félig ülő helyzetben történjen, tilos az orrfújás, hajolgatás, nehéz tárgyak emelése. Tartózkodni kell a forró vagy fűszeres ételek, ill. alkohol fogyasztásától is.
Az orrlégzés javítására orrkenőcsöt adunk, vagy orrcseppet lehet használni. Orrplasztika után az első kontroll a gipszlevételkor történik. Ez nem jár különösebb kellemetlenséggel. Varratszedés csak akkor szükséges, ha külső metszés is történt, a belső varratok maguktól felszívódnak. Tudni kell, hogy gipszlevétel után még nem láthatjuk az orr végleges formáját. Az orrplasztika előtti helyzethez képest lényeges javulás tapasztalható, de a végső alak eléréséhez további 4-5 hónapra van szükség. Ennek az oka az, hogy a műtéti trauma hatására a szövetek között ilyenkor még kisfokú duzzanat van és a bőr visszahúzódására sem elegendő néhány nap. Az orrplasztika után másfél hónapig tilos a napozás, szolárium, és óvni kell az orrot még kisebb erőbehatásoktól is. Szemüveg viselése ilyenkor egyedi mérlegelést igényel. A következő kontroll vizsgálat másfél–két hónap múlva történik.
Milyen szövődményei lehetnek az orrplasztikának?
Ritkán előfordul hogy az egyébként jól sikerült műtét után 1-2 hónappal, az orron nem nagyon jelentős, de előnytelen változás mutatkozik. Ez lehet kis tengelyferdeség, vagy a bőr alatt tapintható kis púp, esetleg az orrcsúcs helyzetének előnytelen megváltozása. Ez valójában nem szövődmény, hanem a szétválasztott szövetek gyógyulása során a belső hegesedés húzó torzító hatása következtében ritkán (4-5%) kialakuló előre ki nem számítható állapot. A Későbbiekben korrekciós műtétet szükségessé tehet.
Vérzés vagy gyulladás amely bármelyik műtétnél előfordulhat 1-2%-os gyakorisággal fordulhat elő és szorosabb tamponade, antibiotikum adásával uralható. Hasonlóan ritka a hetekig elhúzódó savószerű váladékozás az orrnyílásokból.
Orrháton vagy orrcsúcson érzéscsökkenés tapintásra nagyon ritkán keletkezik, és hónapok alatt magától javul. Szagláscsökkenéstől orrplasztikával kapcsolatosan nem kell tartani.
Ezrelékes gyakorisággal fordulhat elő egyik vagy másik orrjárat jelentős beszűkülése mely az orrlégzést nehezítheti, csakúgy, mint a porcelhalás vagy a bőrelhalás, mely az orrot deformálhatja, és így újabb műtétet tehet szükségessé.