Dr. Csuha Lajos 1984-ben szerezte diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Az általános sebészetben eltöltött 5 év után, 1989 óta foglalkozik plasztikai sebészettel, így a választott szakterületén immáron 27 éves gyakorlattal és szakmai tapasztalattal rendelkezik. Alapító tagja a Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság Magánorvosi Szekciójának. 2002 óta ügyvezető igazgatója az Alak Stúdió Egészségügyi Kft.-nek és ezen kívül a Nógrádi utcai plasztikai sebészeti centrum orvos igazgatói feladatait is ellátja.
Dr. Csuha rendkívül alapos, felkészült plasztikai sebész, aki számára kiemelten fontos a páciens. Nem csupán a test, de a lélek ápolója is, rendkívüli türelmével segíti a páciensek döntést, mérlegelését. 25 éves plasztikai sebész pályafutása alatt hatalmas gyakorlatot szerzett, a nyílt orrplasztika és a gynecomastia műtét elismert specialistája is lett.
Rendszeresen vesz részt hazai és külföldi tudományos programokon, plasztikai sebészeti továbbképzéseken, amelynek köszönhetően a legújabb eljárásokat és technológiákat is kiválóan ismeri.
Rendszeresen vesz részt hazai és külföldi tudományos programokon plasztikai sebészeti továbbképzéseken.
2000 jún. | Nemzetközi Orrplasztika továbbképzés | Pécs | Magyaro. |
2000 szept. | Nemzetközi plasztikai és esztétikai sebészeti szimpózium | Larnaca | Ciprus |
2000 okt. | MPHEST V. tudományos ülése | Keszthely | Magyaro. |
2000 okt. | Magyar égési egyesület tudományos ülése | Keszthely | Magyaro. |
2001 jún. | Nemzetközi szimpózium az esztétikai mellplasztikákról | Bécs | Ausztria |
2001 szept. | ESPRAS IX. kongresszus | Róma | Olaszo. |
2001 nov. | MPHEST VI. tudományos ülése | Debrecen | Magyaro. |
2002 feb. | Lipomatic workshop | Budapest | Magyaro. |
2002 máj. | Reconstruktív és esztétikai mellplasztikai szimpózium | Budapest | Magyaro. |
2002 máj. | European Academy of Cosmetic Surgery kongresszus | Bécs | Ausztria |
2002 szept. | MPHEST VII. tudományos ülése | Zalakaros | Magyaro. |
2002 szept. | Aphrodite 2002 nemzetközi szimpózium | Larnaca | Ciprus |
2003 jan. | APTOS soft lifting workshop | Budapest | Magyaro. |
2003 okt. | MPHEST VIII. tudományos ülése | Budapest | Magyaro. |
2003 okt. | Lézer technikák és bõrsebészeti kurzus | Barcelona | Spanyolo. |
2004 ápr. | Nemzetközi emlõsebészeti továbbképzés | Visegrád | Magyaro. |
2004 máj. | Francia Esztétikai Sebész Társaság nemzetközi kongresszusa | Párizs | Franciao. |
2004 szept. | Elsõ Budapest esztétikai sebész szimpózium | Budapest | Magyaro. |
2004 szept. | MPHEST IX. tudományos ülése | Nyíregyháza | Magyaro. |
2005 máj. | Francia Esztétikai Seb. Társaság XXII. Nemzetközi kongresszusa | Párizs | Franciao. |
2005 szept. | EAFPS évi nemzetközi kongresszusa orr és arcplasztika | Firenze | Olaszo. |
2005 nov. | MPHEST X. tudományos ülése | Galyatetõ | Magyaro. |
2005 nov. | Honvéd kh. Plasztikai seb. Oszt. Jubileumi tud. ülése | Budapest | Magyaro. |
2006.máj. | Central European Advanced Course on Aesthetic Plastic Surgery | Prága | Cseho. |
2006 máj. | Czech National Symposium | Prága | Cseho. |
2006 okt. | MPHEST XI. kongresszusa | Pécs | Magyaro. |
2006 okt. | Nyolcadik Nemzetközi Orvosi Laser kongresszus | Budapest | Magyaro. |
2006 okt. | Horváth Plasztikai Sebészeti Társaság kongresszusa | Opátia | Horváto. |
2007 ápr. | VII. Breast and face reconstructiv and aesthetic plastic surgery | Budapest | Magyaro. |
2007 máj. | Francia Aesthetikai Sebész Társaság 24. Nemzetközi kongresszusa | Párizs | Franciao. |
2007 jún. | Nemzetközi Plasztikai Reconstructív és Esztétikai Sebész Társaság 14.nemzetközi kongresszusa | Berlin | Németo. |
2007 szept. | MPHEST XXII. kongresszusa | Siófok | Magyaro. |
2007 nov. | Nemzetközi Plasztikai Sebészeti Konferencia | Budapest | Magyaro. |
2008 feb. | Nemzetközi Aesthetikai Sebész Társaság ISAPS 19. Tudományos Kongresszusa | Melbourne | Ausztrália |
2008 szept. | Kötelezõ szinten tartó Plasztikai és Égéssebészeti tanfolyam | Budapest | Magyaro. |
2008 nov. | Emlõ onkosebészet, onkoplasztikai sebészeti fórum | Budapest | Magyaro. |
2009 nov. | II. International forum on plastic surgery | Budapest | Magyaro. |
2010 szept. | I. Central European confidence meeting on face and breast surgery | Szeged | Magyaro. |
2011 ápr. | International Society of Aesthetic Plastic Surgery Course | Temesvár | Románia |
2011 okt. | International Society of Aesthetic Plastic Surgery Instructional Course | Prága | Cseho. |
2011 nov. | International Society of Aesthetic Plastic Surgery Course | Debrecen | Magyaro. |
2012 márc. | I. Interdiszciplináris Magánorvosi Fórum | Siófok | Magyaro. |
2012 szept. | 21th Congress of ISAPS | Geneva | Svájc |
2012 okt. | 1st EASAPS, 2nd CEC | Budapest | Magyaro. |
2013 szept. | 6th International Forum on Plastic Surgery | Budapest | Magyaro. |
2014 szept. | 10th Breast and Face Symposium | Budapest | Magyaro. |
2014 szept. | 22nd Congress of ISAPS Rio de Janeiro | Rio. | Brazil |
2000-2004
2005-2009
2010-2014
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész társaságnak (MPHEST) és annak Magánorvosi Szekciójának tagja.
Nemzetközi Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaságnak (International Confederation of Plastic Reconstructive and Aesthetic Surgery, IPRAS) tagja.
Európai Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaságnak (E.S.P.R.A.S.) tagja.