A bőrfelszínen a veleszületett vagy később kifejlődött vagy szerzett különböző típusú zavaró elváltozások, plasztikai sebészeti műtéttel, vagy egyéb kezelésekkel eltávolíthatók, így a megjelenés esztétikailag javítható.
Az anyajegyek, szaknyelven naevusok, általában pigmentált, gyakran a bőr síkjából kiemelkedő képletek, melyek műtéti kimetszést igényelnek. Műtét előtt javasolt a bőrgyógyászati szakvélemény, mert ezek az önmagukban veszélytelen elváltozások ritkán rosszindulatú bőrdaganatok kiindulópontjai lehetnek. Ugyanezért, a műtét után, a kivett anyajegyeket szövettani vizsgálatra küldjük. A műtét helye rövid vékony hegvonallal gyógyul, de a heg a végleges formáját csak fél-egy év után nyeri el.
Fontos tudni, hogy a keletkező heg minőségét, megjelenését nagyobb mértékben befolyásolja a testtáj, a terület, ahonnan eltávolítottuk, mint a műtéttechnika és a varrástechnika. Például a háton, cérnavékony vonalas heget szinte lehetetlen elérni, a terület vastag bőre itt a gyógyulási folyamatot előnytelenül befolyásolja. Ezért elsősorban akkor fontos a műtét elvégzésére plasztikai sebész közreműködését igénybe venni, ha az anyajegy vagy egyéb bőrelváltozás, nagyon feltűnő helyen, például az arcon van, vagy valamilyen testrész, például szem, orr, vagy száj közelsége, a kimetszés során, az arcon torzulást okozna.
A hegkorrekciókkal, hegkimetszésekkel kapcsolatban tudni kell, hogy ez nem jelenti a heg teljes, nyomtalan eltüntetését. Ma még a bőr szöveti regenerációjának ilyen fokát semmilyen műtéti technika, lézer, ultrahang, rádiófrekvenciás vágókészülék használatával sem tudjuk elérni. Az eredmény a széles esetleg tömött hegvonal vékonyabbá, kevésbé feltűnőbbé tételét jelenti. Sajnos bizonyos hegek esetében még a kimetszéssel is nagyon óvatosan kell bánni. Ezeknél az úgynevezett Keloidos hegeknél, miután ilyenkor a szervezetben genetikailag kódolt a túlburjánzó hegesedéssel történő sebgyógyulás, gyakran inkább konzervatív terápiát alkalmazunk. Ez szteroid injekciók hegbe történő beadásától a kompressziós nyomókezelésen át a különböző kenőcsök, szilikongélek vagy szilikonlapok felületes alkalmazásáig terjed. Ha mégis műtétet választunk, speciális műtéttechnikára és időigényes utókezelésekre lehet szükség, mint például a felületes röntgenbesugárzás sorozat.
A fenti műtéteket leggyakrabban helyi, injekciós érzéstelenítésben végezzük, altatásra csak ritkán van szükség. Az ambulanter beavatkozások után fél egy órával már haza lehet távozni, de néhány napos pihenésre a műtét kiterjesztettségétől függően szükség lehet. Víz sem érheti az operált területet 4-6 napig. Kötéscserék sebellenőrzések 1-2 alkalommal történek a varratszedés ellőtt, mely általában 7-14. napon esedékes. Ritkán szükséges lehet az operált végtag rögzítése is néhány hétre, és bizonyos sportoktól is tartózkodni kell 1-2 hónapig. Bár a szövődmény lehetőségek között a bevérzés, gyulladás, érzészavar is szerepel, a gyakorlatban legfeljebb kóros hegképződés fordulhat elő.